Ez a sztori egy online játékról, a Csábításból jeles-ről szóló fanficc, egy Nirina nevű lány szemszögéből mesélve, aki normális életet akar élni.Vajon rátalál a szerelem a Sweet Amoris Gimiben? Vajon sikerül elszakadnia a múlttól, és ha igen, hogyan?
Figyelmeztetések: trágár beszéd
Műfaja: akció, kaland, dráma, humor, iskolai, romantikus
1. FEJEZET - ÚJ ÉLET
Elhatároztam, hogy normális életet fogok élni! Beküldtem a jelentkezésem a Sweet Amoris Gimibe, remélem felvesznek! Eddig nem túlzottan volt időm a tanulásra, és magántanuló voltam. Nem tudtam túlzott időt fordítani, szinte semmire, de ennek vége! Soha többé nem akarok pisztolyt tartani a kezemben...
Felvettek!! Felvettek!! Végre lehet egy normális életem barátokkal, és a zenével. Végre azt csinálhatom amit szeretnék! Be kell szereznem a tankönyveket! Vajon milyen érzés lehet rendes iskolába járni? Irány a könyvesbolt! Felszálltam a buszra, de nem volt már ülőhely, így állnom kellet. Mögöttem egy nyugdíjas csapat beszélgetett, gondolom otthon hagyták a hallókészüléket, mert egész úton az ő beszélgetésüktől zengett a busz.
-Igen, tegnap meglátogattam a kisunokámat. Hogy az milyen nagyra nőtt!
-Jaj, de fáj a derekam! Elmentem a doktorúrhoz, aztán íratott nekem gyógyszert
A világ legizgalmasabb eszmecseréit hallgattam a buszon, de nem baj, majd megszokom ezt is! A könyvesboltban megvettem a könyveket, aztán beugrottam még a hangszerboltba is, mert húrt kell cserélni a gitáromon. Hazacipeltem a nehéz könyveket, kicseréltem a pár órája elpattant húrt, majd egész egyszerűen bekapcsoltam a gépet, és letöltöttem egy játékot, a Street Fighter-t. Jó kis játék ez!- Kiskoromban, mielőtt elköltöztünk sokat játszottam ezzel.
Aztán elmentem zuhanyozni, vacsizni, és irány az ágy, holnap iskola!-Nagyon furcsa még ezt mondanom.
A suli közel van a lakásomhoz, úgyhogy szépen lassan lesétáltam. Itt állok a suli udvarának bejáratánál. Gyönyörű maga az épület. A diákok egymással beszélgetnek, a szám is tátva marad. Szóval ilyen egy igazi suli előtt állni. Szép lassan elindulok előre, de a tekintetem a diákokra, és a gimi ajtajára szegeződik. És ekkor valaminek, vagy inkább valakinek nekimegyek…
-Hé, nem látsz a szemedtől!?
-Bocsánat, nem láttalak!- és amikor a szemébe néztem, villámként hasítottak belém az emlékek-...Castiel?
-Honnan tudod a nevem?
-Nem emlékszel? Én vagyok, Nirina.
-Nirina? Nem rémlik.
- Tizenkét éve még te voltál az egyetlen barátom. Akkor tartottál először gitárt a kezedben. Akkoriban rengeteget játszottunk a kutyáddal, fociztunk a sportpályán, és videojátékoztunk. Aztán elköltöztünk….Még most sem emlékszel?
-Mindíg legyőztelek!-aztán széles mosoly ült az arcára, és finoman oldalba bökött, ahogy régen is szokta. Jó érzés volt őt újra látni annyi idő után. Talán nem csak a gitárom lesz az egyetlen barátom, ahogy eddig volt.
-Mindig?! Én is legyőztelek jópárszor!
-Mert csaltál!
-Öt évesek voltunk, de ennyi év után még mindig nehéz elfogadnod a vereséget?-böktem oldalba én is egy széles vigyor kíséretében
-Vereség?! Én azt telljes győzelemnek hívom. Emlékszel, ha vesztésre álltál azt hajtogattad, hogy ,, Én lány vagyok, engem nem szabad ütni!’’
-És milyen igazam volt. De téged ez egyáltalán nem zavart.
-Miért zavart volna? Te sem kegyelmeztél nekem soha! Amúgy új vagy itt? Vagy még nem jöttel nekem az utóbbi években, és nem vettelek észre?
- Nem, még új vagyok. Megyek és körbenézek a suliban is, úgyhogy szia.
- Ok, nekem még van egy kis dolgom, szia.
Elindultam a bejárat felé. A folyosó is csodásan nézett ki. Csempézett padló, oldalt végig kék szekrények, néha közéjük csúszott egy-egy világoskék, majdnem fehér ajtó. Aztán velem szemben megpillantottam egy kedvesen mosolygó idős nénit. Jó hülye lehet, ha ennyi idő alatt nem tudta elvégezni a sulit, úgyhogy valószínűnek tartom, hogy tanár.
-Jó napot Kishölgy! Gondolom maga az új lány. Én vagyok a gimnázium igazgatója. Mivel új, el kell intéznie pár papírt a beiratkozással kapcsolatban. Keresse fel Natanielt, a DÖK elnököt, ő majd segít magának elintézni a beiratkozást. Valószínű a DÖK-ös teremben találja. –mondta, de meg sem tudtam szólalni, már el is ment.
Akkor keressük meg Natanielt a DÖK-ös teremben. Szerencsére hamar megtaláltam a termet. A bejárattól pár méterre lévő ajtó mögött lapult a DÖK-ös terem, legalább is a kiírt felirat szerint. Nem kopogtam, hanem egyből benyitottam, és egy fehér inges szőke fiút láttam matatni a papírok között.
-Szia. A DÖK elnököt keresem.
-Szia. Nataniel vagyok, a DÖK elnök. Mit szeretnél?
-Nirina vagyok, még új itt, és az igazgatónő szerint tudsz nekem segíteni a beiratkozásommal kapcsolatos papírokkal.
- Rendben, egy pillanat-majd ismét az asztalon lévő papírhalmazban kezdett keresgélni.-Megvan!-kiáltott fel pár perc után, a kezében egy papírt tartva.- Gyere, ülj le, ezt kitöltöd, behozol egy igazolványképet, és hivatalosan is a gimi diákja vagy.
Leültem, és az előttem lévő padra fektetett egy papírt, adott egy tollat, és közben azt magyarázta, mit hogy töltsek ki. Tulajdonképpen rendes srác, de legalább húsz perce itt voltam, és nem próbált meg beszélgetni velem, csak az adminisztrációs dolgokról hablatyolt valamit.
-Hol csinálhatnék igazolványképet?-kérdeztem a papírkitöltése után.
- Van egy bazár a közelben, ott biztos tudsz csináltatni.-vágta rá, de rám se nézett, hanem egyből kezdte szortírozni a papírokat.
-Sok új diák van?
- Igen, ez a rengeteg papír mind az újak beiratkozási lapja. De még sok dolgom van.-aztán egy pillanatra felnézett a papírok közül, és rám nézett. -Örülök a találkozásnak, Tokimo.
- Én is! Akkor hagylak dolgozni, szia.-ezzel kimentem a teremből.
Becsengettek. Biosz az első órám, csak meg kéne találni a termet.
-Szia! Te vagy az új lány, ugye? Iris vagyok. Együtt lesz bioszunk.- mondta egy kedves vörös hajú lány.
-Szia! Nagyon örülök! A nevem Nirina!
-Gyere órára, látom elveszett vagy, következő szünetben körbevezetlek!
- Köszönöm!-nagyon kedves ez a lány, azt hiszem jó barátok leszünk. Követtem őt a hosszú folyosón.
Óra után, ahogy mondta, körbevezetett. Nagyon nagy ez a suli, remélem nem fogok eltévedni! Lassan eltelt a délelőtt. Azt hiszem, jól fogom magam itt érezni, szabadon, barátokkal, és talán itt még a szerelem is rám talál, az új életemben!
2. FEJEZET - EZ NEM AZ ÉN NAPOM!
Másnap reggel bevittem az igazolványképet, és leadtam a papírokkal együtt az igazgatónőnek. A szünetben nem volt semmi érdekes, úgyhogy kimentem az udvarra, hátha tudok valakivel beszélgetni. Láttam Castielt, de egy másik, fehér hajú sráccal beszélgetett. Kerestem Irist, de nem találtam. Akkor nézzük meg, mit csinál Nataniel! A DÖK-ös terem felé vettem az irányt. Bekopogtam, de talán nem volt túl jó ötlet ide jönni hozzá, úgyis mindig sok a dolga.
-Szabad! –hallatszott az ajtó mögül a fiú hangja.
- Szia, mit csinálsz?-kérdeztem tőle belépve a terembe.
- Csak kitöltöttem pár papírt. –elég gondterheltnek tűnik.
- Tudok segíteni? – kérdeztem ismét a szőkét.
-Nem.., vagyis..Alá íratnád ezt az igazolást Castiellel?
-Persze, ha ez segít. De az igazolást nem a szüleinek kéne aláírni?
- Normális esetben igen, de a szülei sokat utaznak, és elintézték, hogy ő járhasson el az ilyen ügyekben.
- Értem. Akkor megyek is.
- Köszi, minél kevesebbet látom, annál jobb. Szia! –majd leült egy székre, és papírokat kezdett töltögetni. Szegény srác! Nincs egy szabad perce.
-Szia.-kiléptem a teremből, az udvar felé vettem az irányt, de mennem kellett órára, úgyhogy ez az akció a következő szünetre maradt.
Castiel ment volna az udvarra, de utána futottam:
-Castiel, várj!- majd a vörös megfordult, és megállt.-Már megint lógtál?-bököm oldalba egy széles vigyor kíséretében, de a vörös értetlenül néz rám, erre felemelem az igazolást- alá kéne ezt írnod!
-Háh, nem lógtam, csak azt hittem szombat volt. – mosolygott rám, aztán elvette az igazolást, és a képembe nyomta.- ezt viszont vissza viheted annak az aktakukacnak, nem írok alá semmit! –jelentette ki eltökélten,majd ismét az udvar felé vette az irányt.
-Castiel, ne csináld már, írd alá és kész! – hátrafordult, de egy olyan ellenséges pillantás kíséretében, hogy ember legyen a talpán, aki nem kapja el a tekintetét. Aztán rám se hederített, hanem elindult az udvar felé. Semmit sem változott. Akkor most mi legyen? Nem akarja aláírni azt a szerencsétlen igazolást, akkor visszaviszem Natanielnek.
-Nataniel! Figyu, öhm..Castiel nem akarja aláírni az igazolást.
-Gondoltam, hogy ez lesz. Mindig ezt csinálja, sosem akarja vállalni a tetteiért a felelősséget! Kérlek, próbáld meg még egyszer! – csalódott lett a tekintete. Nem akarom cserben hagyni.
-Rendben, megpróbálom még egyszer. – A szösszencs arca erre felderült, és elmosolyodott. Remélem Castiel nem fog rám haragudni.
-Köszi! –mosolygott rám a szőke, mire én visszamosolyogtam rá, és kimentem az udvarra.
Castiel zenét hallgatott az mp3 lejátszóján, nem lenne túl szerencsés ilyenkor zavarni, de nem akarom sokáig húzni ezt az ügyet. Szóval most, vagy soha! Megkocogtattam a vállát a nekem háttal álló vörösnek, mire az hátrafordult, kivette az egyik fülest a füléből, és ridegen vetett elém egy kérdést.
-Mit akarsz?
-Az igazolás….
-Hagyd már! A drágalátos DÖK elnök csak azért csinálja, hogy engem kirúgjanak! És különben is, miért olyan kislányokat küldözget, mint amilyen te vagy?!
- Kislány?!
- Tudod, hogy értem. A lényeg az, hogy nem írok alá semmit, és kész!
- Semmit sem változtál! Pont ugyanolyan köcsög vagy, mint voltál! – nevetem el magam, de a vöri ezt korántsem találja olyan viccesnek, mint én!- Mindegy, írd alá, és nem beszélünk róla többet, kérlek! – majd egy darabig azt hittem, hogy még az aranyos kiskutya
-Tessék itt a kurva igazolásod! – és az igazolást megint a képembe nyomta. Most biztos nagyon haragszik rám, de megígértem Natanielnek, hogy segítek neki, és nem akartam cserben hagyni.
-Köszi- mondtam, de ő flegmán visszatette a fülest a fülébe, és elfordult.
Visszasiettem a DÖK-ös terembe.
-Nataniel, sikerült. Castiel aláírta az igazolást. –rám mosolygott, őszintén láttam a szemében, hogy hálás, és megkönnyebbült.
-Köszönöm! Nagyon hálás vagyok. – vigyorgott, mint a tejbetök, de én valahogy mégis lelkiismeret furdalást éreztem Castiel miatt.
-Baj van? –kérdezte fancsali képemet látva.
-Nem, csak most Castiel neheztel rám emiatt, és ezért egy kicsit rosszul érzem magam.
-Ne aggód, biztos vagyok benne, hogy hamarosan megbékél.
-Köszi, remélem igazad van! – mosolyogtam vissza rá, enyhe fáziskéséssel. Aztán megszólalt a csengő, és megint mennem kellett órára. Nem tudtam figyelni, mert egész idő alatt Castiel és Nataniel járt a fejemben. Vajon miért vesztek össze ennyire? Látni sem akarják egymást, ezért lettem postás, és most Castiel haragszik rám. Nataniellel pedig most először tudtam rendesen beszélgetni.
-Szóval, Kisasszony, megmondaná nekem, mi az az alliteráció?-úgy látszik ez nekem szólt, mert minden tekintet rám szegeződött. Mi? Alliteráció? Na, azt én is szeretném tudni, hogy mi! Valami orvosi műtét, vagy betegség neve? Őszintén fogalmam sincs! De most még azt sem tudom, hogy milyen órán ülök itt. Egy lány jelentkezik egyedül, és mikor a tanárnő megunja a várakozást, felszólítja. Ezt megúsztam! De az biztos, hogy ez nem az én napom!
-Tessék, Melody!
-Az alliteráció egy gyakran használt költői eszköz. A szavak azonos betűvel kezdődnek.
-Kiváló Melody. –aztán a tanár egy gúnyos pillantást vet felém- Úgy látszik, hogy van aki tanul irodalom órára! –Ugye mondtam, hogy ez nem az én napom!
Végre megszólalt a megváltó csengő! Kisietek az ajtón, de egy szőke hajú dívának ütközöm. Na, még csak ez hiányzott!
-Hé, nem tudsz vigyázni? –úgy látszik, minden nap nekiütközöm valakinek- Hé, nézzétek lányok, ez a csaj totál gázosan öltözködik! Há-há! – mondta ezt a mellette lévő lányoknak. Az egyik zöld ruhás, barna hajú, a másik egy ázsiai, fekete hajú.
-Mi a bajod? – kérdeztem értetlenül a hercegnőt.
-Lisa, Charlotte! Ti láttatok már ennél nagyobb nyommancsot? Ki hord manapság kopott farmert láncokkal? Nézzétek a cipőjét! Agyonhasznált focicipő! Háháháhá!
-Mondja az, akin hányás színű felső van, és méteresek a karmai!
-Háhá hogy pattog! Figyu, pár dolcsiért adhatok neked divattippeket!
-Kösz nem! Még utóbb nagyobb ribanc lennék mint te! –erre hiún elkapta a fejét. Háhh most megkapta!
-Ne legyen ekkora a szád! Csak hogy tudd, én vagyok a legszebb lány a suliban! Mindenki felnéz rám!
-És akkor mivan? Dobjak hatost golyóval?
-Ezt még megkeserülöd te…te….!
-Nem érdekel! Tudod szörnyű lehet ilyen súlyos ízlésficammal élni, mint ami neked van, de azért próbáld meg tűrtőztetni magad, Hencegnő!
Úgy látszik, ez nagyon nem volt ínyére, de ő kezdte, én meg nem fogom hagyni magam! Nehogy már ilyen plázacicák mondják meg nekem, hogy mit csináljak, abba meg végképp nem lehet beleszólásuk, hogy hogyan öltözködöm! Nekem ez tetszik, és kész! Ott hagytam őket, nem vagyok rájuk kiváncsi! Ez után a balhé után is azt kell mondjam, hogy ez nem az én napom!
3. FEJEZET - X AKTÁK
Hazamentem, ledobtam a táskám, elővettem a gitárom, és elindultam a parkba. Ott leültem egy padra, és elkezdtem játszani egy lehangoló dallamot. Ez az élet sem könnyű, főleg, ha a gyerekkori barátom haragszik rám! Talán bocsánatot kéne kérnem…, hogy mi? Dehogy, én nem tettem semmi rosszat! De mégis…. Ekkor egy ismerős alakot pillantottam meg közeledni. Castiel volt az, de nem volt egyedül, egy kutya haladt mellette.
-Szia, emlékszel még Démonra? –Cas most egyáltalán nem látszik dühösnek. Jártak nála az ufók, és átmosták az agyát, vagy Natnak igaza volt, és lenyugodott? X akták!
-Hogy ne emlékeznék?!- leguggoltam Démonhoz, és megsimogattam, habár nem volt kis növésű, hogy ezt kelljen tennem. -Mi ez a hirtelen hangulatváltozás? –néztem a vörösre érdeklődve.
-Cháh! Csak nem hagyom, hogy egy idióta papír teljesen felcsessze az agyam!
-Persze… -ez egy szarkazmus akart lenni –Öhmm..Feltehetek egy személyes kérdést?
-Az attól függ.. –leült mellém a padra, és lecsatolta a pórázt a belga juhászról, aki azonnal a galambokat kezdte kergetni.
-Nem félsz, hogy így elszökik? –a vörös elnevette magát
-Ez lenne az a személyes kérdés?! Amúgy nem, had fussa ki magát. Játékos kutya még mindig, de el nem szökne, az biztos!
-Nem én…azt akartam kérdezni…
-Még ma, ha lehet!
-Miért nem bírjátok egymást Nataniellel? –a vörösnek nem nagyon tetszett ez a kérdés, és elkapta a fejét, aztán csak bámult maga elé.
-Mert….mert… -mintha fájna neki erről beszélni. Rossz volt őt így látni.
-Nem kell válaszolnod! –erre megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. De most még kiváncsibb lettem. –Van kedved focizni?-váltottam témát, a vörös erre felkapta a fejét, és rám nézett.
-Mikor nincs?!
-Szuper, akkor hazarohanok egy lasztiért.
-Elkísérhetlek? –ez a kérdés elég váratlanul ért -Nincs kedvem ücsörögni!
-Oké. –Castiel füttyentett egyet, mire Démon azonnal iderohant. A vöri rátette a pórázt, és elindultunk a lakásom felé.
-Sportolsz valamit a suliban? –kérdeztem
-Kosarazom. – hangzott az egyszerű válasz.
Útközben még beszélgettünk egy kicsit, majd a gitárom felváltotta a focilabda, és mivel már nem volt kedvünk visszasétálni, inkább későbbre halasztottuk a meccset, és helyette videojátékoztunk. De ezt Démon nem hagyta sokáig, és hangos ugatással vonta magára a figyelmet, ezzel jelezve, hogy játszani szeretne. A
botvisszahozósdi után fogócskázni volt kedve. Felemelő érzés volt újra gyereknek lenni! Kezdett sötétedni,
Casék hazamentek, én meg lefeküdtem aludni. Ez mégis egy jó nap volt.
Másnap reggel sehol sem találtam Castielt. Amikor a folyosón sétáltam, Iris jött velem szembe.
-Szia Nirina! Hallottam, hogy összevesztél Amberrel. Ne aggódj, ő mindenkivel ilyen szemét!- Ez a lány mindig mindenről tud?
-Honnan tudod?
-Ott voltam amikor szócsatáztatok. -mindig mindenről tud, és mindenhol ott van –Nagyon el van szállva magától, és mindenkire rászáll. Főleg a Castielről van szó, de a bátyja előtt játssza a szentet.
-Ki a bátyja? És mi van Castiellel?
-Jaj, persze te nem tudod. Nataniel Amber bátyja, és szerelmes Castielbe.
-Nataniel szerelmes Castielbe?
-Nem! Ambernek tetszik Castiel. Valami volt a kiskorukban, amiért Amber beleszeretett. -Ez a csaj tényleg mindenről tud.
-Éééértem. –mondtam Irisnek, de aztán becsengettek.
-Na, megyek. Szia!
-Szia Iris!
Nyelvtan után Nattal találkoztam a folyosón, ami azért fura, mert eddig csak a DÖK-ös teremben láttam.
-Szia, nem is tudtam, hogy Amber a húgod. –mondtam neki
-Igen, a húgom, és szeretném, ha leszállnál róla! Azt hittem rendes lány vagy, erre csak úgy letámadod Ambert. –Úgy látszik Irisnek igaza volt, és a Hercegnő tényleg álszentkedik Nat előtt.
-Nem én támadtam le, hanem ő engem!
-Persze! Amber sosem tenne ilyet! Azt hiszem, alaposan félreismertelek, Nirina!
-Még hogy Amber sosem tenne ilyet! Ismered te egyáltalán a húgodat?!
-Nem vagyok kiváncsi a hazugságaidra! Csak hagyd békén Ambert! –aztán hátat fordított nekem, és elviharzott.
Arra azért kiváncsi lennék, hogyan tudta Amber ilyen meggyőzően eljátszani az áldozatot. Remek! Tegnap összevesztem Amberrel, és Castiellel, utána kibékültem Castiellel, de most meg Nataniel haragszik rám, Amberről nem is beszélve! De nem baj, Amber, ezt még megkeserülöd!
4.FEJEZET - ÉDES A BOSSZÚ!
Szünet…Még mindig. Ilyenkor persze nem repül úgy az idő! Ez szívás! Ráadásul ma még Castiel is lóg, pedig tudja hogy mennyi minden van a rovásán! Én még egyszer nem iratok alá semmit a vörössel, az egyszer biztos! Most pedig ki kéne ötlenem valami tervet, hogy megszivassam Ambert. Ha tetszik neki Castiel…Nem! Ez nem jó ötlet! Castiel semmi ilyesmibe nem menne bele. Hmm.. Meg kéne kérdeznem Irist, ő úgyis mindig mindenről tud, talán ebben is tud nekem segíteni. Elindultam hát megkeresni, végül a ,,B” teremben találtam rá.
-Szia Iris! Tudnál nekem segíteni?
-Miben? –azt hittem ezt is tudja…
-Ambert akarom megszivatni! És igazad volt. Nataniel most azt hiszi, hogy én csesztetem Ambert, és nem fordítva! Ezért akarok rajt bosszút állni!
-Jaa, értem! Azért akarsz bosszút állni, mert Nataniel haragszik rád, vagy mert Ambert nem bírod elviselni?
-Is-is. Na, akkor segítesz?
-Nem vagyok túl jó a bosszúállósdiban. Csak annyit tudok, hogy Amber eléggé divat mániás, de erre gondolom te is rájöttél. –nem, erről fogalmam sem volt! Nem nagy segítség…
-Hát, ez nem sokat segít, de azért köszi.
-Sajnálom, mondtam hogy nem vagyok jó az ilyenekben. –aztán rám mosolygott mint egy birka, és legalább 3 percig bírta…Asszem legközelebb nem bulizós számokra kéne elaludnom!
De mindegy is, mert mennem kellett földrajzra. Fúúj, föci! Ez az egyetlen tantárgy amit rögtön megutáltam. Mit gondolnak, miért találták fel a GPS-t!? Belépek a terembe, és azt látom, hogy mindenki a könyvét bújja. Mi? Ugye nem írunk dolgozatot?! Leszólítottam egy nyakigláb gyereket az első padból:
-Hé, ugye nem írunk dogát?!
-Te a Marsról jöttél?! Egész eddig a tavalyi anyagot foglaltuk össze, és ha a tanár nem százszor mondta el hogy témazárót írunk, akkor egyszer sem!- Akkor én erről miért nem tudok? Biztos hogy nem jöttem rossz terembe?! Ledermedve álltam a nyakigláb hippi előtt, aki hangos nevetésben tört ki. A kis nyomi!
-Kösz, rendes vagy!-ez is egy szarkazmus akart lenni, de úgy látszik ezt még gyakorolnom kell.
-Kösz, tudom.-mondtam én hogy gyakorolnom kell.
-Szarkazmus volt.
-Nem úgy hangzott!-válaszolja a drága, de aztán hirtelen komolyra vált a képe, legalább is próbálkozott vele, nem sok sikerrel.
Hátrafordultam, hogy megnézzem, miért. O-ó! Itt a tanár! A fenébe! Ahelyett hogy ezzel a hippi sráccal vitatkozom, átolvashattam volna a jegyzeteimet, de nem! Úgy van Nirina, nehogy a józan eszedre hallgass! Még a végén valami jó is kisülne belőle! Odaballagtam a padomhoz lehajtott fejjel, és leültem.
-Remélem mindenki tanult a nagy dolgozatra! Mivel témazáró, ezért javító dolgozat írására nincs lehetőség. Aztán kiosztotta a papírokat. Ez nekem kínai!!! Milyen passzát-szél? Mi van? ,,Mondd el pár mondatban, mi az a lemeztektonika!” Na, erre mit írjak?! Amikor a CD-ket pakolásszák össze meg vissza?! De ennek mi köze a földrajzhoz? Már értem miért nem jött ma suliba Castiel… Jobban jártam volna, ha én is beteget jelentek! Mondanom sem kell, hogy csak arra az egy kérdésre tudtam a választ, hogy mi a nevem…Aztán végre megszólalt a megváltó csengő, és én Supermanust megszégyenítő gyorsasággal rohantam ki a teremből. Eddig se szerettem a föcit, és ez után se fogom!
Most vajon ki az első, akivel szünetben találkozom?! Amber Hercegnő személyesen, és a talpnyalói.
-Háhhá! Megmondtalak a bátyámnak!
-Úgy viselkedsz, mint egy óvodás! Inkább állj át a csillámpónik keresésére, az való neked! Legalláb mindeki más jól érezné magát, ha eltűnnél egy időre! Annál már csak az lenne jobb, ha elvinne téged a Slenderman!
-Mi?! Most mit akarsz?
-Hogy egy fogad legyen, és még az is fájjon! Soroljam még a jókívánságaimat?!
-Ejnye, de nagy a szád te szuka! Majd nem lesz ekkora, ha megint megmondalak a bátyámnak!
-Ja, tényleg! Te nem tudod megoldani a problémáidat. Csak annyit kell tenned, hogy előadd itt a hattyúk halálát, és a bátyád máris ugrik! Hisz te képtelen vagy vállalni a tetteid következményei, igaz? De mondok valamit! Az egyáltalán nem jó megoldás, ha mindig a könnyebb utat választod, de neked beszélhetek. –Erre a Hercegnő hiún felkapta a fejét, hátat fordított, és elsétált.
-Gyertek lányok! Mi nem vagyunk kiváncsiak a hegyi beszédekre, igaz?
De röhögnék, ha megbotlana! Bár amennyire fenn hordja az orrát, ez bármikor bekövetkezhet. Ez az! Megvan! Irány a büfé! Majd a suli büféjében vettem vajat, és persze kólát, mert kóla nélkül az élet mit sem ér! De még be kellett ülnöm matekra is, de utána tesim volt, és Ambernek is.
Az öltözőben villámgyorsan átöltöztem, és mikor a többiek megindultak az öltözőből a tornaterem felé, elővettem a vajat, és bekentem vele Amber tűsarkújának a talpát. Én már azt is csodának tartom, hogy ebben menni lehetséges, de ezek után már biztos, hogy eltaknyol a Nagyhercegnő. Aztán hamar visszatettem a vajat a táskámba, és siettem a tornaterembe.
De kit láttak szemeim?! Castiel is befáradt tesire. Aztán bejött Malac tanár úr (azért ez lett a gúnyneve a diákok közt, azon kívül, hogy nem egy topmodell alkat, mert az arca nagyon hasonlít egy malacéhoz, de amikor vigyorog, akkor még jobban hasonlítanak egymásra fajtársaival). Nála a tesi olyan, mint egy katonai kiképzőtábor. Óra elején 10 perc futás, aztán az 50 fekvőtámaszról és felülésről ne is beszéljünk! Nagyon szeretheti nézni, ahogy szenvedünk a futástól, mert utána még rengeteg futási gyakorlat. És csak ezek után jön a gimnasztika. De legalább mindezek után kidobózunk, vagy focizunk, vagy kosarazunk. De még csak az osztály vigyáz!-nál tartunk. A tanár végignéz a tornasoron, majd a vigyorgása közben nyájas hangon megszólal:
-Köszöntsük az új diákot!
Kit? Engem már rég köszöntöttek az első órán. Szegény Malac tanár úr! Nem csak csúnya, de amnéziás is! A diákok összenéznek, ami nem csoda.
–Ne szégyenlősködj! Állj ide az osztály elé!-még mindig semmi, ami egy kicsit kezdi zavarni a tanárt, és ingerültebben szólal meg újból-Mi van vörös, siket vagy?!
És csak Castielnek van rákvörös haja, de ő már évek óta ide jár. Háhh! Persze! Most először jött be idén tesire, ugye! Háhh, ez jó! Azt hiszi a tanár, hogy új! Aztán a többieknek is leesik, és az egész osztály hangos röhögésben tört ki. Drága tanár úr meg értetlenül bámult körbe, szegény, azt sem tudja, hogy mit röhögünk!
–Khm. Nos akkor folytassuk az órát! 10 perc folyamatos futás, indulj!
Aztán a folyamatos katonai gyakorlat után kosaraztunk. Külön nagy pillanat volt, amikor a labda visszapattant a palánkról, és egyenesen Amber fejére, de úgy, hogy a csaj összeesett. Szerintem csak a több tonna smink miatt nem hallatszott üres fejének kongása. Pechemre a tanár engem kért meg, hogy kísérjem el a sérült Ambert a tanáriba! Áttettem a kezét a vállamon, és elindultunk a tanárihoz. A Hercegnő úgy sírt mint egy ovis. Bekopogtam, és az igazgatónő nyitotta ki az ajtót, aki már rutinból mondta, hogy tessék, de amikor meglátta Ambert bömbölni, aggódóan kérdezte, hogy mi történt.
-Jó napot! Ambert eltalálta egy kosárlabda tesiórán, és tudatzavaros lett!-mondtam büszkén, mintha csak az én művem lett volna az egész. Habár a tudatzavart felesleges volt mondani, eddig is voltak ilyen gondjai.
-Jaj, Szegénykém!-simogatta a Hercegnő arcát, közben azt figyelve, hogy nincs-e láza.-Hívjunk mentőt?
Mi?! Eltalálta egy kosárlabda, na és? Nagy ügy! Mikor egy golyó fúródik a testedbe, na akkor kell mentőt hívni, nem ilyen átlagos baleseteknél! De úgy látszik, a Nagyhercegnő megint inkább a könnyebb utat választotta, és bólogatással jelezte, hogy neki mentőre van szűksége.
-Rendben! Addig öltözz át!-mondta az igazgatónő.
Háhh nem lesz Ambernek egy kellemes érzés, amikor eltaknyol, de az már az én művem lesz! A sors irróniája, hogy Ambernek ma nem lesz egy kellemes délutánja! A yaoi és a yuri ismét egyensúlyban van! Vagyis a yin és a yang! Tényleg át kéne gondolnom, miket csinálok este… Tehát nem szerencsés ilyeneket nézni este a youtube-on, meg bulizós zenéket sem érdemes hallgatni. Visszamentem tesire, de mire odaértem vége is lett az órának, úgyhogy mi is mentünk öltözni, de a Hercegnő addigra már a tanári felé battyogva itatta az egereket. Remélem jópárszor megcsókolja majd a talajt!
5. FEJEZET - A BANDA
Óra után mentem is haza, majd büszkén csücsültem le egy fotelre, és a sátáni kacajt gyakoroltam, ami egész jól ment, a sokadik próbálkozásom végére tiszta profi lettem. Velem ne packázzon senki! Aztán az elégedett vigyor lefagyott a képemről, amikor eszembe jutott a föci. El kéne kezdenem tanulni, ha akarok valamit az élettől! Miután ezt elhatároztam magamban, elővettem a könyvet, el is olvastam belőle két oldalt, de semmit nem értettem belőle! Majd szép lassan kezdtem el olvasni, teljesen a szavakra koncentrálva, de az első mondatnál tovább nem jutottam! Hiába, még az üres fal bámulása is érdekesebb! Igazából a fal nem is üres, tele van animés képekkel. Erről jut eszembe, meg kéne nézni a Bleach legújabb részeit…NEM!!! A fenébe! Nem értek semmit, ráadásul az eszem is máshol jár! Most mit csináljak?! Látva hogy sokáig fogok még a földrajzzal szenvedni, kényelembe helyeztem magam az ágyon, és újra meg újra elolvastam a dögunalmas hottentottai szöveget, amit csak foszlányokban fordítottak le. Ahogy próbáltam koncentrálni, éreztem hogy a szemhéjaim egyre inkább elnehezülnek, és…
,,CSRRR!!! CSRRR!!! ’’ Az ébresztőóra hangja riasztott fel édes álmomból, hajnali…MI?! Te jó ég! El fogok késni! Gyorsan bebasztam a könyveket a táskámba, és spuriztam a gimi felé. Óriási szerencsém volt, legalább is azt hittem, egészen addig, míg bele nem botlottam az udvaron drága vöröskémbe.
-Én a helyedbe nem sietnék annyira! –mondta Cas sejtelmesen –Hacsak nem tanultál töriből.
-Miért abból is írunk? –kérdeztem reményvesztve, ugyanis még a föcit se sikerült megtanulnom tegnap, és nincs kedvem még több karót beszerezni
-Sose lehet tudni. –vigyorgott rám gonoszan, látszott rajta hogy élvezi a helyzetet, és mindjárt elröhögi magát.
-Persze, te hogy tudhatnád, mikor nem is jársz órára! –vágtam vissza, de látszott hogy nem vagyok formában.
-De tesire bementem!-kacsintott rám, aztán nevetni kezdett-És ha ilyen lenne az összes óra, akkor talán még be is mennék!
-Milyen?
-Hogy Amber kórházban köt ki! –mondta nevetve, de erre már én is hasonlóképp reagáltam. –Látnod kellett volna, ahogy az a liba közlekedik! Ordítva, lángvörös fejjel kacsázik az út közepén, aztán elesik, és hiába próbál felállni, csak még többször taknyol el! Szép munka! –kellett pár másodperc, mire legalább annyira abba tudtam hagyni a röhögést, hogy megszólaljak
-Kösz, de honnan tudod hogy én voltam?
-Csak te vagy elég genya hozzá, rajtam kívül! Mellesleg téged kért meg a tanár, hogy kísérd ki a tanáriba, tehát csak neked volt lehetőséget babrálni a cipővel. Mit használtál? Szappant?
-Vajat, de még óra előtt követtem el a merényletet.-feleltem a vörösnek, és rá kacsintottam
-Ügyes!-majd visszakacsintott.
Aztán már csak röhögtünk Amber szivatásán, és mivel az óra már rég elkezdődött, nem volt sok értelme bemennem, így ellógtam az első órát. Erre nem vagyok büszke, de jól éreztem magam Castiellel. Majd arra lettünk figyelmesek, hogy a diáksereg özönvízként tört ki az épületből, és az amúgy sem kicsi udvar a tanulókkal lett tele. Túl nyugodt volt a légkör Amber nélkül, és ez pont így volt tökéletes! Azért kiváncsi lennék, hogy meddig lesz ilyen luxus a gimiben töltött idő, úgyhogy meg kéne kérdeznem Natot, hogy a húga meddig óhajt kórházban maradni. El is indultam volna a DÖK-ös terem felé, de a föci megint közbeszólt.
Előkotorásztam a táskámból a tankönyvet, ami inkább nevezhető salátának, mint sem könyvnek. Majd a tanár kiosztotta a dolgozatokat, és az enyém -milyen meglepő- 1-es lett. Ennek egyáltalán nem örültem!
-A dolgozatok korántsem sikerültek olyan jól mint vártam. Ez sajnálatos! Azt javaslom, aki nincs megelégedve a jegyével, keressen magának egy tanulótársat, és kezdjen el tanulni! –mondta a tanár, és kifejezetten biztos vagyok benne, hogy rám célzott. Tanulótárs, ez nem is rossz ötlet! Valaki olyat kell találnom, akinek jól megy a föci, és el tudná nekem magyarázni a dolgokat…
Egész órán azon filóztam, hogy ki lenne a legalkalmasabb. Castielt már az elején kizártam, Iris szerintem nem tud olyan jól magyarázni, mint Nataniel, de neki így is sok dolga van. És ennyi a nagy ismeretségi köröm a suliban, mert persze Ambert vagy a csatlósait nem fogom megkérdezni! Úgy is Nathoz készültem, szóval előbb megkérdezem őt, és ha nem vállalja, akkor még ott van Iris. Mentem volna a DÖK-ös terem felé, de Nat éppen a folyosón sétált, úgyhogy nem kellett sokat keresgélnem.
-Szia Nataniel!
-Szia!
-Mi van Amberrel?
-Kórhárba került. Agyrázkódás gyanúval még egy pár napig benntartják. Rendes tőled hogy aggódsz érte! –én nem aggódóm, csak kiváncsi voltam rá, hogy hány napig lesz nyugtom tőle!
-Igen, szóval azért jöttem, mert nem állok valami fényesen föciből, és a tanár azt mondta, hogy keressek egy tanulótársat, aki segít nekem, szóóval, lennél a tanulótársam? – váratlanul érte ez a kérdés
-Háát. Az igazság az, hogy elég elfoglalt vagyok mostanában…
-Kérlek! Biztos hogy nincs időd?-próbálkoztam tovább
-Max ma órák után fél 5 körül, ha neked is jó.
-Persze, köszi!
-Rendben, akkor itt a suliban. De most megyek, szia! –majd elindult a folyosó másik vége felé
-Oké, köszi, szia! –mondtam még gyorsan, majd beültem a következő órákra. Már indultam is volna haza, ha Cas nem állít meg.
-Nirina, gyere velem!-majd karon ragadott, és elkezdett magával húzni
-Hova? – pillantgattam rá gyanakodva, de ő ezzel mit sem törődve húzott tovább valamilyen lépcsőház felé, ahol egy ezüstös hajú srác állt, kissé furcsa öltözetben, talán valamilyen sulis színdarabra készül.
-Nirina, ő itt Lysander, a legjobb haverom. –mutatta be Cas a régimódi öltözetű srácot.
-Szia, nagyon örülök! –köszönt a srác, és csak most tűnt fel, milyen érdekesek a szemei, ugyanis az egyik sárga, a másik pedig zöld. Még sosem találkoztam olyan emberrel, akinek felemás a szeme. De azt nem lehet rá mondani, hogy ronda, igenis érdekes és magával ragadó ez a szempár.
-Heló –mondtam, de a tekintetem még mindig a szemeire összpontosított.
-Szóval, ugye meséltem hogy van egy bandám, ahol gitározom. Lysander az énekes. És mondtad hogy szívesen meghallgatnál minket, itt az alkalom! –kacsintott rám Castiel.
Nagy meglepetés volt ez nekem, de mivel tényleg kiváncsi voltam, hogy játszanak, követtem a fiúkat az ajtó mögött lévő helyiségbe. Olyan volt, mint egy profi zenestúdió terme, csak kicsiben. Castiel felkapta a basszus gitárt, és felment a színpadként szolgáló emelvényre. Lysander a mikrofon magasságát állította be, majd súgott valamit Castielnek, gondolom azt, hogy melyik dalukat játsszák el. Mindkét srácról látszott, hogy színpadra termett, egyszerűen csak elég volt rájuk nézni, az ember már akkor érezheti, hogy profikkal van dolga. Pár másodperc után elkezdtek játszani, Cas nagyszerűen gitározott, olyan magabiztosan bánt vele, hogy az fantasztikus! Lys hangja gyönyörű volt, nagyszerűen összhangban volt az egész! Maga a dal is nagyon tetszett, a barátságról szólt.
-Na, hogy tetszett? –kérdezte Cas, miután végeztek a dallal
-Egyszerűen fantasztikusak voltatok!! –mondtam mosolyogva
-Örülök, hogy tetszett –mondta Lys
Utána még beszélgettünk srácokkal, és megettük az összes sütit, ami az asztalra volt kitéve, gondolom nem nekünk, de finom volt, és ez a lényeg.
6.FEJEZET - AZ IGAZI NATANIEL - A SZÖSZI BAJBA KERÜL
Még volt 10 percem, hogy Natot megkeressem, de elindultam a DÖK-ös terem felé, ám ott Nataniel helyett egy barna hajú, látszólag félénk lányt találtam.
-Natanielt keresed?
-Igen. Ő hol van?
-Az igazgatónőnél –mondta kissé letörve, mire én kérdően pillantottam rá –Nagy bajba keveredett, pedig tudom, hogy nem ő volt.
-Miért, mi történt?
-Nem mondhatom el, sajnálom. Egyébként Melody vagyok. –mosolygott rám.
-Én meg Nirina. –mosolyogtam vissza –Amúgy, te miért vagy itt?
-Az osztályom DÖK-ös képviselője vagyok.
-Ja, értem.
-Bocs, most mennem kell, szerintem Nataniel sem fog egyhamar visszaérni, egyedül pedig nem tartózkodhatsz a teremben.
-Rendben, akkor megvárom a folyosón.
-Oké, holnap találkozunk. Szia!
-Szia!
Melody kisétált az épületből, én pedig letelepedtem az egyik szekrénysor elé. Csak 3 perce ültem ott, de ez is egy örökkévalóságnak tűnt. Unalmamban hüvelykujj mérkőzéseket rendeztem magamnak. A legizgalmasabb pillanatokban láttam meg Natanielt a terem felé kullogni. Nagyon le volt törve szegény. Nem tudom, most megkérdezzem mi történt, vagy inkább hagyjam? Ezen elmélkedve ültem tovább.
-Te még mindig itt vagy? Azt hittem már haza mentél.
-Nem, de ha neked most nem jó, nem kell itt maradnod miattam.-mondtam a fiú levertségét látva.
-Megígértem, hogy segítek, nem? –Aztán lehuppant mellém a földre. –Melyik részt nem érted? –kérdezte, miközben én a ,,tansalátámat” kotortam elő a táskámból.
-Igazából, semmit sem értek.
-Kész rejtély, hogy miért nem vagy jó benne. –vigyorgott rám, majd kinyitotta a könyvet az elején.
Egészen az alapoktól kezdte el magyarázni a földrajz összes fogalmát, definícióját, és egyéb hülyeségét. Kezdtem kapizsgálni a dolgokat. Apránként haladtunk a könyvben, és gyakran rákérdezett a fogalmak jelentésére, vagy egy-egy ország adataira. Ezeket sokszor összekevertem, de szerencsére nem lett ideges, inkább csak mosolygott értetlen fejemet látva. Aztán már a végére olyan ügyes voltam, hogy még azt is tudtam, hogy mi az a lemeztektonika.
-Remek! Úgy látom, ez már megy. Akkor nézzük a topográfiát!
-Milyen toplistát? –néztem rá értetlenül, mire ő elnevette magát.
-Topográfia. –ismételte meg –A térképen kell megmutatnod különböző helyeket. Országokat, városokat, folyókat, stb.
-Jaaaa. Így már értem. –majd a táskámban kezdtem keresgélni az atlaszom, amit aztán meg is találtam, majd egy világtérképnél nyitottam ki.
-Kezdjük egy könnyűvel. Földközi-tenger.
Mondott még pár hasonlót, ezeket könnyen megtaláltam.
-Ez túl könnyű! –mondtam méltatlankodva
-Akkor hol van Atlantisz?
Végre mondott egy nehezebbet is! Szememmel a térképet kezdtem fürkészni, majd pár másodperc után nekem is leesett, min nevet mellettem a szöszi, és én is elröhögtem magam.
-Felfedező akarsz lenni? –kérdezte Nataniel még mindig kacagva.
-Ha rajtam múlik, megtalálom Atlantiszt, mint Calambo Amerikát!
-Az Columbus! –nevetett mégjobban Nataniel –Töriből is segítség kell?
-Az megy, meg szeretem is, csak az évszámok ne lennének! De a legjobb az osztályfőnöki, mert ott nem csinálunk semmit!
A szösszencs mellettem még mindig nevetett. Furcsa. Ezt az oldalát még sosem láttam, mindig csak a komoly Natanielt. Talán mert ő a DÖK elnök, és emiatt nem tudott lazítani.
-Maguk még mindig itt vannak? –hallottuk az igazgatónő hangját. Nem volt épp jó hangulatában. –Már fél nyolc van! Az iskola bezár! Menjenek haza!
-Elnézést igazgatónő, csak tanultunk. –szólt Nat
-Nataniel! Magának már így is sok van a rovásán! Nagyot csalódtam magában, fiatalember! Azt javaslom, menjenek innen mindketten, mára már eleget idegeskedtem!
Nataniel segített összepakolni a könyveimet, és kisétáltunk a gimiből. El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan elment az idő!
-Már elég sötét van, hazakísérlek! –mondta Nat, és válaszra sem várva elindult.
-Köszi, de én a másik irányba lakom. –megfordult, és odasétált hozzám.
-Ez csak egy teszt volt, hogy mennyire figyelsz! –mondta büszkén, aztán elnevette magát.
-Aha. –nevettem én is, aztán győzött a kíváncsiságom –Miért dühös rád az igazgatónő?
-Castiellel nem vagyunk valami jóban, de szerintem ezt te is tudod. Szinte minden balhéban benne van, és én szívok miatta. Reggel nem találtam a tanári kulcsát, onnan pedig eltűnt egy rendezvényre szánt pénzösszeg. A tanárihoz pedig csak nekem van kulcsom a diákok közül, így én vagyok az elsőszámú gyanusított.
-Értem, de hogy jön ehhez Castiel?
-Nagyon ideges voltam, szerintem ő tette, ezért rátámadtam a folyosón. Még mielőtt komolyan verekedtünk volna, az igazgatónő ott termett. Ne akard látni a dühös oldalát! Azt mondta, egy hetet kapok, hogy visszaadjam a pénzt, vagy kirúg a suliból. –A fiú vett egy mély levegőt, közben megállt. –Sajnálom, hogy rádzúdítom a gondjaimat.
Én is megálltam mellette, és átöleltem.
-Ne aggódj! Segítek kideríteni, ki a tolvaj! –Nataniel visszaölelt.
-Köszönöm! –mondta hálásan
-Kérdezhetek még valamit?
-Kérdezz!
-Miért utáljátok egymást Castiellel?
-Ezt a sztorit inkább neki kéne elmesélnie. De annyit elmondhatok, hogy egy szörnyen nagy félreértés az egész. Castiel pedig inkább a Démonnak hisz, mintsem nekem. Az a démon tette tönkre a barátságunkat Castiellel. És akármennyire utálom most, ezt akkor is neki kell elmondania, ha akarja.
-Értem. Azért kösz, hogy elmondtad!
Közben odaértünk a lakásomhoz.
-Mindent köszönök. –mondtam Natnak mosolyogva
-Én köszönöm-felelt a srác kedvesen –holnap találkozunk. Jó éjt!
-Jó éjt! –mondtam Natnak, aki már indult is haza.
Reggel siettem a suliba, hogy minél előbb kiderítsem, hogy ki a tolvaj. Az udvaron sétálgattam, amikor nekem jött egy fekete hajú lány, akiből sugárzott a laza stílus.
-Bocs kislány! Nem láttalak. Kim vagyok.
-Tokimo. De nem vagyok kislány!
-Nekem nyolc! Na léptem, csá!
El is ment. Körülnéztem, de nem találtam üres padot, így elindultam a kertészet felé. Ott nem szokott tömeg lenni. A padon csak egy lila hajú lány ült, és rajzolgatott valamit. Leültem mellé, és rálestem a rajzlapra. Olyan profi módon rajzolt, mintha csak egy fényképet tartana a kezében.
-Nagyon szépen rajzolsz!
-Köszönöm. Imádok rajzolni. –mondta félénken
-Nirina vagyok. Téged hogy hívnak?
-Violet.
-Gyakran vagy a kertész klubban?
-Itt minden olyan nyugodt. A virágok is gyönyörűek. Nekem maga a paradicsom.
Az üvegház mögül egy fiú hangja hallatszódott.
-Sziasztok! Nem láttátok Irist? –lépett elő a zöld hajú srác
-Nem, sajnálom –mondta Violet
-Én sem.
-Ha látjátok, szólnátok neki, kérlek?
-Persze, de ki keresi, és miért?
-Bocs. Jade vagyok, a kertész klub felelőse, és a virágmagok miatt keresem –válaszolta meg kérdésem a fiú
-Oké. Én Nirina vagyok. Hogy-hogy még nem láttalak egyik órán sem?
-Nem itt tanulók, csak besegítek.
-Ja, értem – feleltem, de aztán Violet pakolni kezdett.
-Nirina, gyere, becsengettek! –szólt a lány
-Sziasztok! –szólt Jade
-Szia! –indultunk Violettel az épület felé.
Nekem föci volt az első órám, és most először nem félelemmel mentem be a terembe. A tanár ráadásul nagy feleltetést tartott, és én volta az első felelő. De hála Natanielnek, egész jó jegyet kaptam. A négyes nem is olyan rossz! Aztán diadalittasan sétáltam vissza a padomhoz.
Amikor leültem, egy papírgalacsin repült felém hátulról.
,,Te is stréber lettél? XD „
Hátranéztem, hogy megnézzem, ki dobta. Csodák csodájára Castiel a hátsó padban ült, és úgy tett, mintha nem tudnám, hogy ő dobta nekem a papír fecnit. A lap hátuljára írtam a válaszom.
,,Nem, csak kinyitottam a tankönyvemet. Ha meguntad az 1-es ízét, te is kipróbálhatnád! ;) ’’
Óvatosan felé dobtam a galacsint, hogy a tanár ne vegye észre. Pár másodperc után újra üzenetem érkezett.
„Még mit nem! Inkább segíts! ’’
-A következő felelőnk, Castiel. –szólt a tanár
Castiel kiballagott, és csak a második kérdésig futotta a tudománya. Onnantól kezdve végig rám nézett, és tőlem várta a segítséget. Segítettem is neki nem egyszer, még mutogattam is hozzá, így sikerült neki a hármas. A padja felé haladt, amikor hallottam egy halk köszit.
Óra után a DÖK-ös terem felé vettem az irányt, hogy eldicsekedhessem Natanielnek a négyesemmel, de előbb szóltam Irisnek.
-Iris! Szia, Jade keres a virágmagok miatt.
-Jaj, tényleg! Köszi, hogy szóltál! Megyek is, szia Nirina!
El is ment, én pedig Nataniel felé vettem az irányt. Az ellenőrzőmet magam elé tartva közlekedtem. Nataniel először kérdően pillantott rám, majd a katonás jegyek végén észrevette a négyest.
-Ügyes! –mosolygott rám, közben vállon veregetett
-Köszi. –mondtam –Amúgy mi újság?
-Csak pár papírt intéztem el, és gondolkodtam.
-Az eltűnt pénz miatt? –Nat bólintott
Ekkor Melody lépett be a terembe.
-Sziasztok!
-Heló-köszöntünk Nattal.
-Ti tanultatok kémiából?
-Persze. Mr. Smith-el nem érdemes ujjat húzni!- felelte Nataniel
-Nekem kilenckor jutott eszembe!
-Ömm…Én most megyek, sziasztok!-mondtam, majd kimentem. Nekem ma nem kell a kémia miatt aggódnom.
Az udvaron ücsörögtem még egy darabig. Ki kell derítenem, hogy ki a tolvaj!
7.FEJEZET - DETEKTÍV
A padon üldögéltem, amikor Castiel hirtelen lepattant mellém.
-Baj van? -kérdezte
-Dehogy, csak gondolkodtam.
-Tudsz te olyat is? -nézett rám kérdően. Nem is ő lenne, ha nem szólt volna be.
-Tudom, hogy számodra ez elég ismeretlen fogalom …-feleltem a vörösnek -Mond csak, nem láttál véletlenül erre sétálni egy kulcsot?
-A kulcsok nem szoktak sétálgatni. -mondta Lysander, aki leült Castiel mellé. -Sziasztok.
-Nem mondod?! - mondtam az ezüst hajú srácnak, idegességet színlelve.
-Milyen kulcs? Kizártad magad a lakásodból? -kérdezte Lysander
-Nem…
-Pedig az rád vallana. -szakított félbe Castiel.
-Ha-ha-ha. -mondtam ereszkedő hangnemben, mire mindketten elnevették magukat
-Ha látnád milyen képet vágsz! -szólalt meg ismét a vörös.
-Mindegy, szóval láttatok kulcsot, vagy sem? -kérdeztem, kissé nevetve
-Nem, de nincs is kedvem keresgélni.-mondta Cas
-Van egy nagyon fontos kérdésem! -kiáltott fel Lysander, és felállt velünk szembe, halál komolyan a szemünkbe nézett, mintha azt készülne bejelenteni, hogy titkon lány, vagy egy kiborg -Nem tudjátok, hol a jegyzetfüzetem? -Erre kitört belőlünk a nevetés Castiellel, de a viktoriánus ruhába öltözött Lysander még mindig ugyanolyan komolyan nézett ránk.
-Micsoda balfékekkel vagyok körülvéve! -méltatlankodott Castiel nevetve -A táskádban nézted már?
-Igen…azt hiszem…- mondta, majd a pad mellé ledobott táskája felé hajolt, így egy füzetecske esett ki a zsebéből, de ő ezt nem vette észre, és a táskájában kezdte keresgélni, Castiel pedig észrevétlenül felvette a füzetet, és a háta mögé rejtette.
-Keresd még, biztos meglesz! -mondta Castiel gonoszul vigyorogva.
-Itt nincs. Azt hiszem elhagytam…Tudom már! -aztán a kabátja zsebét is ellenőrizte -Pedig esküdni mernék, hogy ide tettem!
-Micsoda memória! Nézd meg az osztályteremben! -mondta Castiel, én meg azt hittem elröhögöm magam, de megsajnáltam szegény Lysandert.
-Hagyd már Castiel, add neki vissza! -mondtam a vörösnek, aki képes lett volna az egész sulit átkutattatni Lysanderrel.
-Nincs nálam! -mondta Cas ártatlanul, és felemelte a kezeit.
Erre egy gyors mozdulattal elvettem a füzetet a háta mögül. Ő persze reflexből nyúlt a kezem után, de gyorsabb voltam nála, így a kezemben tartottam a füzetet, és Lysandernek akartam adni, de a vörös ezt nem hagyta szó nélkül. Az egyik karomat szorosan fogta, és a másik után nyújtózkodott, amivel a füzetet tartottam, erre a lábammal egy kicsit bokán rúgtam, de ő ezzel mit sem törődve megrántotta a kezem, a füzetet pedig majdnem megszerezte, de a könyökömmel a hasába ütöttem. Ezzel egy kis időt nyertem, és Lysander felé akartam futni.
Félig felálltam a padról, de Castiel kigáncsolt, és csaknem pofára estem, de a fiú gyorsabb volt, és megragadta a karom, így tartva a föld felett. Castiel a másik kezével elvette a jegyzetfüzetet. A karomat még mindig nem engedte el, így lerántottam magam mellé a földre. Egy kicsit meglepődött, de a füzetet szorosan tartotta, és esze ágában sem volt elengedni.
-Add ide! -mondtam a srácnak
-Majd ha fagy! -felelte pimaszul
Lysander csak nevetett rajtunk.
-Olyan gyerekesek vagytok!-mondta a srác, és kicsavarta Castiel kezéből a füzetét, aki a következő támadásomra figyelve erre egyáltalán nem számított.
Felálltam, és leültem Lysander mellé a padra, majd Castiel is követte a példámat.
-Azért kösz, Tokimo. Ezt szinte naponta eljátssza velem.
-Ha nem hagynád el állandóan, nem lenne ilyen problémád! -felelte Castiel Lysandernek.
Sokat nevettem a srácok vitáján, aztán becsengettek, úgyhogy szétuntam a fejem bioszon. A füzetem sarkát csodaszépre kidekoráltam, a tankönyvem borítóját is teljesen összefirkáltam.
Ez a tantárgy se volt a szívem csücske, de az összes természettudományi tantárgyat ki nem állhattam. A következő okokból: Földrajz – van GPS.
Fizika - tudom, hogy a labda leesik, tisztában vagyok a halmazállapotokkal, ráadásul csupa olyan dolgot kell megtanulni, amivel szinte mindennap találkozik az ember, szóval teljesen fölöslegesnek tartom a tantárgyat.
Kémia - nem akarom magam felrobbantani, szóval a legegyszerűbb, ha nem is keverek vegyületeket, így el lehet kerülni a baleseteket, de a kísérletezés közben bármi megtörténhet.
Biosz - Kit érdekel, hogy a patkány milyen időközönként párzik?!
Végre kicsengettek! A teremből kifelé menet belebotlottam egy lányba, pontosabban nekem jött. Rövid, barna haja volt, és rózsaszín ruhát viselt.
-Bocsi, nem láttalak! -mondtam sietve a lánynak
-Nem tudsz vigyázni, te szerencsétlen?!-mondta dühösen. Ez nem igaz! Még ő van felháborodva! De most inkább nem akarok vitát.
-Mondtam, hogy bocsánat, és amúgy is véletlen volt!
-Várj, nem te vagy az a kis csitri? Az a Nirina, vagy ki a franc? -kérdezte
-De kedves vagy…
-Szóval igen. Amber már mesélt rólad.
-Képzelem. De te ki is vagy?
-A nevem Carla. De te messziről kerülj el! Nem akarom, hogy tönkre tedd az új ruhámat! Egy vagyonba került.
-Értettem, Hencegnő! -majd Amberhez hasonlóan felkapta az orrát. Miért fogom ki állandóan az ilyeneket?!
Lassan sétálgattam a folyosón.
-Nirina!-szólt valaki. Hátra fordultam. Nataniel volt az. -Gondoltam szólok, megtaláltam a kulcsot.
-Az jó. Hol volt?
-A lépcsőházban, a lépcsőn. De most még mennem kell, szia! -mondta, majd sietve elrohant.
Egy probléma megoldva. A kulcs legalább megvan. De vajon ki lopta el a pénzt? Igazából, csak Amberről, vagy valamelyik barátnőjéről tudom ezt elképzelni, de Amber most nincs a suliban-szerencsére!
Megláttam Lisat a szekrénye előtt, épp a haját fésülgette nagy gondokkal. Odamentem hozzá.
-Szia Lisa! Nem tudod, Amber mikor jön vissza a suliba? -nagyon meglepte a kérdésem
-Miért kérdezed?
-Csak úgy. Amúgy van valami új cuccod? Mondjuk egy új smink készlet, vagy ruha? -ez a kérdés aztán tényleg meglepte
-Nem, de neked nem ártana ilyeneket venni! -de vicces!
-Szerinted miért kérdeztem? -lenézően néztem végig rajta. Erre kétségbeesetten belenézett a tükörbe. Ez bejött!
Charlottera egy tanteremben találtam rá, épp a jegyzeteit olvasgatta.
-Szia Charlotte! Mondd csak, vettél valamilyen drágább holmit mostanság? -őt is meglepte a kérdés. Mondjuk én is hasonlóképp reagálnék, ha letámadnának egy ilyen kérdéssel.
-Csak egy könyvet vettem pár napja 10 dolcsiért. Miért?
-Csak úgy, kíváncsiságból. –mondtam a lánynak. -De most megyek, szia!
Akkor -állításuk szerint- Lisa és Charlotte sem vett mostanában drágább holmit, Amber kórházban van. Akkor ki lehet hozzá hasonlóan ilyen szemét? …Carla! Azt mondta, most vette az új ruháját, ami egy vagyonba került. És úgy viselkedik, mint Amber.
Carla keresésére indultam, de nehezebb volt megtalálni, mint tűt a szénakazalban. Azért a lépcsőházban megtaláltam. Csak most járok itt először.
-Szia Carla! Mennyibe került a ruhád?
-Nem megmondtam, hogy messziről kerülj el?! -csattant fel idegesen
-De, viszont nagyon tetszik a ruhád, és kiváncsi vagyok, hogy mennyit kéne spórolnom egy ilyenre?
-Megértem, tényleg nagyon szép egy darab. 500 dollár volt. -mondta büszkén Carla. Hogy lehet ennyit kérni egy ruháért?!
-Mikor vetted?
-Két napja.
-És mivel kerested meg rá a pénzt?
-Nagyon könnyen! Csak…várj! Ezt nem fogom elmondani!
-Rendben. És azt nem tudod, hogy lesz-e valamilyen iskolai rendezvény a közeljövőben?
-Azt nem hiszem. Tájfutás lett volna. Még jó, hogy elmarad! Utálom a sportokat!
-És miért marad el? -kérdeztem, de aztán eszembe jutott, hogy bizonyíték is kéne ellene –Várj egy kicsit, SMS-em jött. –mondtam, és elővettem a mobilomat a zsebemből, és elindítottam a hangrögzítő alkalmazást, majd újra a zsebembe csúsztattam. -Amúgy én is utálom a sportokat. Minek köszönhetjük, hogy elmarad a tájfutás?
-Hihi.Valaki ellopta az 1000 dollárt a tanáriból. A széfek nem elég biztonságosak!
-Nagyon ügyes lehetett, ha nem bukott le. De vajon hogyan tudott bemenni a tanáriba?
-Ez könnyű, csak elloptam…vagyis… ellopta …a …a kulcsot. Most, menj el! Még van egy kis dolgom! –mondta zavartan
-Oké..csak ennyit akartam tudni. De miért loptad el a pénzt? Csak azért, mert utálod a sportokat?
-Menj innen! Nem én loptam el a pénzt! -csattant fel dühösen
Otthagytam a lépcsőházban. Kikapcsoltam az alkalmazást, és egyenesen Natanielhez mentem.
-Nataniel! Tudom, hogy ki a tolvaj! Bizonyítékom is van rá! -meglepetten nézett rám, majd azonnal odajött hozzám.
Elővettem a telómat, és lejátszottam neki a hanganyagot. Nem a legjobb minőségű felvétel, de a lényeg tisztán érthető.
-Carla a tolvaj!-mondtam vidáman.
Nataniel -legnagyobb meglepetésemre -megölelt. Majd hálásan a fülembe súgta ,,köszönöm!’’ Ez az érzés most valahogy más volt, mint tegnap este. Most…nem is tudom…olyan mintha most szabadon tartana a karjai közt. Senki nem kérte rá, de ő mégis megtette, nem sajnálatból, vagy bíztatásképp, ahogy én tettem tegnap este. Ez most szívből jött, és nagyon jól esett. Megnyugtató érzés volt.
-Csak el kell vinnünk az igazgatónőnek, és…valahogy vissza kell szereznünk Carlatól a pénz. -mondta Nat
-Az nehéz lesz, ugyanis már elköltötte. De legalább már a tanárok is tudni fogják, hogy ártatlan vagy. A pénzt meg majd megoldjuk valahogy!
-Elvihetem a telódat? -kérdezte
-Igen, tessék. -mondtam, majd átnyújtottam neki a telefont.
Nat elindult a tanári felé. Remélem, most már minden rendben lesz!
8. FEJEZET - BŐVÜL A BANDA - HUJUJ, MI LESZ ITT...
Nataniel elindult a tanári felé, hogy elvigye a bizonyítékot az igazgatónőnek, én pedig az udvarra mentem. A távolban megpillantottam egy szőke libát, aki a barátnőivel pletykál. Hujuj! A vérszívó pióca ismét befáradt a suliba. Kár, hogy csak ilyen keveset volt a kórházban, bár az is igaz, hogy az agyrázkódáshoz agy is kell.
Nem akartam felhúzni magam rajta, úgyhogy úgy döntöttem, messziről elkerülöm, ezért inkább az osztályteremben foglaltam helyet. Útközben pedig azon gondolkodám, miként fogom megoldani a pénzügyi problémát. Igazság szerint fogalmam sincs róla, hogy miért akarok ennyire segíteni Natanielnek, csak azt érzem hogy kell. Hisz már így is sokat tettem érte, pedig csak pár hete érkeztem, de mégis, muszáj tennem valamit, különben belepusztulok!
Carla…na igen. A pénzt elköltötte, kétlem, hogy valaha is visszafizetné. Szerintem Nataniel is olyan csóró mint én, a diákok közül pedig senki sem adná oda csak úgy a spórolt pénzét. Kár, hogy elmarad a tájfutás! Pedig jó lett volna lógni a suliból egy ilyen klassz program miatt! De ha nincs lóvé, nincs tájfutás, se semmi egyéb.
Pedig egy Black Veil Brides koncertre befizetnék! De sajna nekik sincs koncertjük mostanában. Pláne nem jönnének a Sweet Amoris Gimibe. Szerintem az igazgatónő a haját tépve ordítozna. Van egy olyan érzésem, hogy a nyanya nem igazán van oda a metal-rock zenéért. Pedig az a jó! Castiel is megerősít engem ebben, és szerintem Lysander is egyet ért velünk! Felléphetnének ők a suliban! Tök király lenne! A belépőkért szedhetünk pénzt, ezzel Nataniel vissza tudná fizetni az ezer dollárt, mi pedig remekül éreznénk magunkat! Kit érdekelne a tájfutás, egy jó koncert közben!?
Felpattantam a székről, hogy megbeszéljem a srácokkal, de becsengettek, úgyhogy egy órát még végig kellett ülnöm. Az újabb csengőszó után az udvarra siettem, ahol Lisander és Castiel beszélgettek.
-Sziasztok! Lenne kedvetek koncertezni a suliban? -támadtam le a fiúkat a kérdésemmel
-Itt? –kérdezte Cas meglepetten, mire én csak lelkesen bólogattam
-Meg van ez beszélve? –kérdezte Lysnder
-Csak most jutott eszembe. Ha már egyszer úgy is elmarad a tájfutás, legyen egy sokkal jobb program! Benne vagytok?
-Felőlem. Jól hangzik, bár nem tudom, hányan jönnének el.-mondta Cas
-Igen, de csak ha meg lesz beszélve. Semmi kedvem sincs kirúgatni magam a suliból!-aggodalmaskodott Lysander.
-Remek! Megkérdem az igazgatónőt, aztán szólok még pár embernek. -mondtam lelkesen- Sziasztok!
Elrohantam az igazgatónő irodája felé, de ekkor majdnem elgázoltam szegény Natanielt.
-Bocsi, ne haragudj!- mondtam sietve a szösszencsnek
-Semmi, de hova sietsz ennyire? -kérdezte
-Az igazgatónőhöz. Koncertet szeretnénk szervezni a suliban.
-Nem hiszem, hogy bele menne. Egyébként is, tudod jól, hogy nincs pénz ilyenekre.
-De a diákok többsége szerintem szívesen költené a spórolt pénzét egy koncertjegyre. Ráadásul ezzel a pénzzel megoldódna az ezer dolláros problémád, nemdebár? Dedebár.
-Igen, de…
-Egy próbát megér. Amúgy veled mi volt? -kérdeztem
-Az igazgatónő azt mondta Carlanak, hogy vagy visszafizeti a pénzt hétfőig, vagy kirúgja a suliból.
-Helyes. Szerintem Carla nem sokáig fog ide járni.
-Valószínű. Én meg már nem vagyok DÖK-elnök. -mondta lehangoltan a szöszi
-Miért? -kérdeztem együttérzően
-Az igazgatónő szerint, az ezer dollár mellett a telefonodat is elloptam.
-De hülye! Sajnálom.-mondtam, de a szöszi csak nevetett, mire én kérdően pillantgattam rá
-Vicceltem -nevetett mégjobban, majd átnyújtotta az említett tárgyat.-Köszi.-mosolygott
-Nincs mit, de most megyek. Szia-mondtam mosolyogva.
-Szia
Az igazgatónő irodája felé vettem az irányt. Bekopogtam, pedig fogalmam sem volt róla, hogyan kezdhetnék bele a mondandómba.
-Tessék! -nyitott ajtót a nyanya
-Jó napot! Koncertet szeretnénk szervezni a suliban. -mondtam, mire a nyanyesz összeráncolta az amúgy is ráncos homlokát.
-Persze, még mit nem! Nincs keret az ilyenekre! -mondta dühösen
-De a diákokkal szerveznénk, ez a giminek semmibe nem kerülne.
-Akkor sem. A hangos zaj zavarja a környéken lakókat.
-És ha beltéri koncert lenne?
-A tomboló huligánok megrongálnák az iskolát.
-Kár. Pedig a belépőkért szedett pénzből a sulinak még haszna is származna.
-Miért nem ezzel kezdte, kisasszony? Ebben az esetben lehet róla szó, de ha bármit össze mernek töni…-kezdett fenyegetőzni az igazgatónő
-Ne aggódjon, minden rendben lesz!
-Rendben. Akkor megtarthatják a koncertet.-mondta a vénség
-Köszönjük igazgatónő!-hálálkodtam
Az udvar felé rohantam, hogy elújságoljam a fejleményeket a srácoknak.
-Jó hír! Az igazgatónő belement, amint meghallotta, hogy a sulinak még haszna is származhat belőle.
-Oké, ez pipa. Hol fogjuk megtartani? -kérdezte Lys
-Tarthatnánk a tornateremben. Az igazgatónő szerint nem kéne zavarni a környéken lakókat.
-Jó, de ki fog velünk fellépni? -kérdezte Cas
-Hiányzik még egy dobos és egy gitáros. -mondta Lys
-Tudok gitározni, dobost meg majd kerítünk valahonnan. -mondtam
-Reklámozni kéne az eseményt. Nincs kedvem csak tíz ember miatt koncertezni.-mondta a vörös
-Ez igaz. Plakátokkal kéne reklámoznunk a koncertet.-vetette fel az ötletet Lys.
-Szerintem Violet szívesen megcsinálná. Nagyon szépen tud rajzolni. -feleltem
Körbejártam a sulit, de eddig még nem találtam senkit, aki tud dobolni. Violet szívesen elvállalta a plakát szerkesztését. Iris és Kim sem tud dobolni, de az utóbbinak van felszerelése. Melody pedig -elmondása szerint-nagyszerűen tud triangulomozni, bár nekem fogalmam sincs róla, hogy az milyen hangszer.
A folyosón egy hosszú, ezüst hajú lánnyal találkoztam, akit állítólag Lysander küldött, hogy segítsen nekem. Nagyon kedvesnek tűnik, Rosalynak hívják.
-Nirina! Szerinted nem lenne jó ötlet, ha a srácok egyenruhában lépnének fel? -kérdezte izgatottan Rosaly.
-De. Ez szerintem is jó ötlet, de nem hiszem, hogy belemennének. -feleltem
-Nem lesz más választásuk. -mondta ellentmondást nem tűrő hangon.-Én elmegyek a folyosó másik végébe, te itt keresgélj tovább!
-Oké.
Mindenki nagyon izgatott volt a koncert miatt. Ez nem csoda, hisz ez egy olyan program, amit mindenki szeret. Nataniel volt az utolsó ember, akit még nem kérdeztem meg. Csak ő maradt, úgyhogy bekopogtam a DÖK-ös terem ajtaján, hátha ott találom. A szöszi a papírok között válogatott, de most nem tűnt olyan gondterheltnek, mint általában.
-Szia!-léptem be a terembe.
-Szia! Na, megkaptátok az engedélyt?-kérdezte a szöszi
-Igen.Castiellel és Lysanderrel fogunk fellépni, csak nincs dobos. Pedig már végigkérdeztem mindenkit a suliból, de senki sem játszik ezen a hangszeren.
-Kár. Pedig olyan lelkes voltál.
-Igen. Te nem dobolsz véletlenül? -kérdeztem reménykedő szemekkel
-Régen doboltam, de a szüleim szerint a tanulmányaim rovására ment, úgyhogy abbahagytam. –felelte a srác
-Kár. És nem akarsz fellépni? -kérdeztem kiskutya szemekkel
-Az kizárt! -mondta, és tagadóan rázta a fejét.
-Kérlek! -reménykedő szemekkel néztem a szemébe
-Na, jó. Megpróbálom, de nem ígérek semmit.-adta meg magát Nataniel
-Köszi! Köszi! Köszi!
Az udvarra siettem, ahol Rosaly és a fiúk már vártak.
-Találtál dobost?-kérdezte Rosaly
-Igen. Natanielt. -mondtam, mire mindhárman röhögni kezdtek. –Nem vicceltem. Komolyan mondtam, tényleg elvállalta.
-Az a kis stréber soha nem dugja ki az orrát a DÖK-ös teremből. Ha vele kell próbálnom, te okozod egy ember halálát! –méltatlankodott a vörös
-Szerintem túlélnéd…-mondtam
-Én igen, de ő nem –felelte dühösen Castiel
-Castiel! Ideje, hogy felnőjetek mind a ketten! Nem tudom, miért utáljátok egymást ennyire, de nincs más választásunk! –mondtam
-Ez igaz, Castiel. Vagy te talán tudsz valaki mást? -kérdezte Lysander.
-Ch! Jó, de azt ne várjátok, hogy babusgassam! Én aztán nem fogok neki jópofizni!
-Azt mindjárt gondoltuk! -mondtuk egyszerre Lysanderrel és Rosalyval
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése